Vállalati képzések pályázati forrásból – februárban kezdődött a GINOP Plusz-3.2.1-21. második szakasza

2022. február 1-től megnyílt a vállalkozások munkahelyi képzési programját és bértámogatását célzó 70 milliárdos pályázat második, 15 milliárdos keretére a beadási lehetőség. A második szakaszban támogatási kérelem benyújtására a forrás kimerüléséig van lehetőség, de legkésőbb 2022. augusztus 31-ig. A támogatás formája feltételesen vissza nem térítendő támogatás, ami azt jelenti, hogy csak a két fő feltétel teljesítésekor válik a támogatás vissza nem térítendővé. Egyrészről vállalnia szükséges a támogatott vállalkozásnak, hogy a foglalkoztatási kötelezettség alatt közös megegyezéssel vagy felmondással nem szünteti meg a támogatott munkavállaló munkaviszonyát. Másrészről a támogatást igénylő vállalkozás a képzés befejezését követő 12 hónapon keresztül béremelést hajt végre.

A támogatás célja, hogy a feltételeknek megfelelő vállalkozásoknak továbbadott támogatást nyújtson a munkahelyi képzések megvalósításához, ezzel növelve a termelékenységüket.

Kik nyújthatnak be pályázatot?

  • Magyarország teljes területén működő mikro-, kis-, közép- és nagyvállalatok.
  • Mikro-, kis- és középvállalatok esetében legalább egy üzleti évvel rendelkezik és legalább 3 fő képzése szükséges.
  • Nagyvállalatok esetében legalább kettő üzleti évvel rendelkezik és legalább 8 fő képzése szükséges.

Milyen képzéseket támogatnak?

  • Legalább 16 órás képzések támogathatók.
  • Maximálisan 15 db eltérő képzési programú képzés rögzíthető.
  • Egy főre jutó súlyozott óradíja nem haladhatja meg a hirdetményben meghatározott maximális összeget.
  • A képzés lehet kontaktórás, online formában, távoktatás keretében és zárt rendszerű elektronikus távoktatás keretében is.
  • Támogatható képzés típusok:
    • Szakmai ismeretre irányuló képzés
    • Soft skill képzés
    • Információs és kommunikációs technológiákra (IKT) irányuló képzés
    • Nyelvi képzés

Mekkora támogatás igényelhető?

Mikro- kis és középvállalat esetén maximum 75 millió Ft, nagyvállalat esetén maximum 150 millió Ft feltételesen vissza nem térítendő támogatás igényelhető. A támogatási intenzitás mikro- és kisvállalkozásoknál 70%, középvállalkozásoknál 60%, nagyvállalatoknál pedig 50%.

Milyen képzéseket tart az SKC-Development Kft?

  • Hatékony ügyfélkezelés
    • Stresszkezelés
    • Asszertív kommunikációs technikák
    • Csapatépítés
    • Értékközpontú folyamatfejlesztés – Problémák/hibák feltárása
    • Hatékony vezetői kommunikáció
    • Táblázatkezelés
    • Szolgáltatói magatartás optimalizálása
    • Időgazdálkodás tréning
    • Munkavédelmi alapok
    • Angol, német nyelvi képzések

Kérjen ingyenes konzultációt a komplex képzési és pályázati tanácsadási szolgátasunkkal kapcsolatban.